Írásaim : Hova is szeretnék menni egyetemre? |
Hova is szeretnék menni egyetemre?
Felvi 2005.06.03. 18:11
1.hely: Arab-töri szak a Pázmány bölcsészkarán
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi
Kar arab
Szak neve Arab
Képzési forma, tagozat Alapképzés, nappali tagozat Képzési idő (A szak elvégzéséhez szükséges optimális képzési idő) 10 félév
A képzés célja A szak célja, hogy arabisztikában jártas, az iszlám vallást jól ismerő szakembereket képezzen, mégpedig két különböző céllal. Az egyik cél a tudósképzés. Akinek erre van tehetsége és ezzel a céllal érkezik, annak minden stúdiumot lelkiismeretesen végig kell csinálnia, beleértve a latin és a görög képzést is. Aki ezeken az órákon nem éri el a kívánt eredményt, az csak vagy kiegészítő szakként végezheti tanulmányait két másik szakja mellett, azok hasznára (pl. kulturális antropológia, történelem stb.), vagy valamilyen egyéb gyakorlati céllal tanulhatja (pl. diplomáciai pálya stb.).
Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése Okleveles arab szakos bölcsész Az ideális jelentkező Az arab nyelv nem feltétlenül szükséges a tanulmányok megkezdéséhez, de a jelentkezõknek angol, francia, német vagy olasz nyelvbõl államilag elismert középfokú C típusú nyelvvizsgával kell rendelkezniük. Főbb tárgyak Sémi népek, nyelvek és irodalmak; Bevezetés az arab filológiába; Az iszlám kialakulása és rendszere; Arab történelem; Arab irodalomtörténet; Arab nyelvészet; Arab retorika; Hadith tudományok; A kalám és a mutakallimok, aqáid; Arab filozófiatörténet; Korán tudományok; A muszlim jog fejlõdése és rendszere; Konzervatív mozgalmak az iszlámban.
Szakirányok és specializációk - Továbbtanulási lehetőségek, doktori képzés Nyelv- és Irodalomtudományi Doktori Iskola: Doktori képzésre jelentkezhetnek azok a magyar és külföldi állampolgárok, akiknek a PPKE-n, vagy más hazai, illetve külföldi felsõoktatási intézményben szerzett legalább jó minõsítésû egyetemi diplomája van és két idegen nyelvbõl C típusú középfokú vagy annak megfelelõ államilag elismert nyelvvizsgával, továbbá megfelelõ kutatási tervvel és szakmai ajánlással rendelkeznek.
Európa-tanulmányok A képzésre jelentkezhet mindenki, aki felsõfokú végzettséggel és egy középfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik a német, angol, francia nyelv valamelyikébõl vagy bármely, az EU-ban hivatalos nyelvbõl. A szakma szépségei - Elhelyezkedési esélyek és lehetőségek - Részletes információk PPKE-BTK, Orientalisztikai és Ókortörténeti Intézet Arab Tanszék 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Telefon: 26/375-375/2816, 2818
|